MENÜ
Nő bázis
Ha igazán unod már, hogy olyan tanácsokat kapsz, amik sosem válnak be, itt a helyed! Itt olvashatsz sok tanácsot, amik be is válnak. Továbbá sok érdekes cikket is láthatsz!!

Tarts velem.:)

Nagyon sokáig, amikor belenéztem a tükörbe nem tetszett amit láttam. Nem voltam az a nagyon kövér, de egy nádszál sem voltam. Mindenáron le akartam fogyni, de sosem sikerült. Természetesen ezért én voltam a hibás, ezt el is fogadtam. Soha nem akaraterőm ahhoz, hogy végigcsináljak egy diétát, vagy rendszeresen mozogjak. Kifejezetten írtóztam, és a mai napig utálom a különböző diétákat. Ahol megmondják mikor mit és mennyit egyél. Semmi változatosság, ráadásul nehéz a beszerzése. Sőt olyan ételeket adnak, ami nem a legolcsóbb. Feladtam és elfogadtam nem nekem való a fogyókúra, én ehhez béna vagyok. Ilyen maradok.

Aztán egy nap megtörtént a csoda. Találkoztam egy ismerősömmel, aki történetesen nagyon kövér volt régen, és mostanra már csúcsalakja van. Csodálkoztam rajta hogyan sikerült neki, hiszen már olyan régóta próbálkozott ő is, és nem sikerült neki. Nem mertem megkérdezni tőle, gondoltam én milyen faragatlan dolog. Szerencsémre egy másik beszélgetésünknél szóba jött a dolog. Akkor már azért is rákérdeztem, hogy csinálta. Elmondta, én pedig el voltam hűlve, hogy ennyi az egész? Csináltam, leadtam az áhított kilókat, és azóta is betartom ezeket a dolgokat. Most pedig elárulom nektek. :)

1.Az első és a legfontosabb dolog az, hogy lelkileg készülj fel. Ugyanis ez nem diéta, nem kell koplalni, de azért vannak itt is dolgok, amiről le kell mondani. Ahhoz pedig akaraterő kell. Akarata pedig annak van, aki lelkileg nem instabil. El kell hinned, és fogadnod, hogy te nem vagy túlsúlyos. Csupán azért csinálod ezt, hogy egészségesebb és fittebb légy.

2. Soha ne csináld azt, amit én mondtam évekig : "majd holnaptól" ... Tipikus mondatom volt.. :)

3. Kezdjük..:)

4. Elsőként mondj le a kenyérfélékről. Ha nem is teljes mértékben, akkor legalább csökkentsd a mennyiséget. Próbáld meg pirítósként enni. Vagy kiflit egyél helyette, de azt is mértékkel.

5. A szokásos duma, egyél sok de nagyon sok gyümölcsöt és zöldséget. Hidd el megéri. :)

6. A körethez ne egyél húst, és fordítva, a húshoz ne egyél köretet. Hanem valamilyen salátát dobj össze. Együtt nem ér enni.

7. Reggelizz rendesen,  hiszen akkor viszed be a szervezetedbe a megfelelő mennyiségű tápanyagot.

8. Egyél kisebb adagokat, mint eddig. Úgy, hogy éhes azért ne maradj egy-egy étkezésnél.

9. Ebéd után már ne egyél semmit, csak gyümölcsöt. Ha éhes vagy nyugodtan bármilyen gyümölcsöt és bármennyit ehetsz. De mást ne egyél.

10. Naponta 1,5-2 liter vizet igyál.

 

Hát ennyi lenne körülbelül. Nekem bevált, persze ehhez rengeteg akaraterő kell és kitartás.

Aztán itt van még a testmozgás. Az ismerősöm azt mondta, ő ugyan nem tornázott, ő nem szeret. Hát én is így voltam ezzel. Nem tetszett a gondolat.

De mi azért ezt ne csináljuk..:) Mozogjunk minden nap, vagy legalább heti 2-3-or. Annak ellenére, hogy az ismerősöm azt mondta, nem kell, én azért úgy gondoltam ártani nem árt.

Ezért kialakítottam magamnak egy edzéstervet. Összeválogattam különböző gyakorlatokat, ami a kritikus helyekre (has, comb, fenék) hatékony, és azokat csináltam. Persze később, amikor már belejöttem a mozgásba, videóra is tornáztam. Bíró Icát részesítettem előnybe, és Carmen Elektrát.

Sok sikert mindenkinek! Remélem ti is örömötöket lelitek benne. Az edzéstervemet is megosztom veletek, ha lesz rá igény.

 

Szép napot

 

Hírek

  • Bent égett egy ember egy bódéban
    2011-03-02 23:05:04

    Egy ember összeégett holttestét találták meg a tűzoltók egy kigyulladt bódéban szerdán a főváros XXIII. és XX. kerületének határán - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.

    A szóvivő szerint az 5 négyzetméteres bódé a két kerület határán lévő erdős területen volt. Az épületből egy embernek, aki könnyebb sérüléseket szerzett, sikerült kimenekülni.

    Miután a tűzoltók eloltották a tüzet, az építményben találtak egy összeégett holttestet is.

  • Rács mögött a szlovák kiskirály
    2011-03-02 23:04:00

    Grandiózus adócsalás miatt tegnap reggel a rendőrség letartóztatta Mikuláš Vareha ismert délkeletszlovákiai vállalkozót. A belügy- és a pénzügyminiszter szerint azért csak most kapcsolták le, mert az elmúlt négy évben feltehetően falaztak neki.

    29 millió euró értékű adócsalással vádolják Mikuláš Varehát, aki a Bodrogköz valóságos kiskirálya volt - adta hírül az Új Szó. A letartóztatást bejelentő Daniel Lipšic belügyminiszter szerint könnyen lehet, hogy a nyomozás előrehaladtával még nőni fog az összeg, ugyanis csak 2007 és 2010 között 986 millió koronát (közel 33 millió eurót) fizetett ki az állam áfavisszatérítés címén a vállalkozónak.

    Vareha a legkülönfélébb termékekkel üzletelt fiktíven. Több tucatnyi vállalkozása egymásnak adta és egymástól vette az árukat, amik soha sem hagyták el a raktárt, cégei többségének nem voltak alkalmazottai, és semmilyen vagyona sem. A gyanúsított összesen 136 cégben volt résztulajdonos, a nyomozás jelenlegi állása szerint vállalkozásainak közel fele vett részt az adócsalásban.

    Vareha korábban a Szlovák Amatőr Bokszszövetség elnöke volt, Délkelet-Szlovákiában hosszú éveken keresztül szinte érinthetetlen embernek számított. Fegyvereket gyűjtött és hatalmas gépkocsiparkja van - katonai járművei, limuzinjai, és magánhelikopterrel járta a környéket. Pincészete, éttermei, magánhalastava van, és több ingatlan tulajdonosa. Fából épített benzinkutat, magánállatkertet üzemeltetett struccokkal, tevékkel, lámákkal.

    Pár éve milliós dotációból telepített szőlőt a Bári feletti hegyoldalon, Dobra mellett gyümölcsöst létesített. Néhány éve gyanús körülmények között leégett Bodrogszerdahely melletti falerakata, de több tűzeset is volt a cégeiben.

    A gyanúsítottnak kiterjedt kapcsolatai voltak a politikusok között is, Ivan Gašparovič államfő legutóbbi kampányát tevékenyen támogatta, és évekig volt az elnök felesége alapítványának egyik bőkezű adományozója. Rendszeresen neves magyarországi előadóművészeket, sportolókat látott vendégül -például Koós Jánost, Mága Zoltánt, Fekete Lászlót, Schobert Norbit és Rubint Rékát.

    A vállalkozót 7-től 12 évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti.

  • Charlie Sheen megtartja a háremét
    2011-03-02 23:02:37

    A színész két csajt - egy bikinimodellt és egy expornóst - költöztetett magához, akik egy szobában laknak, de külön ágyban alszanak, ő pedig estéről estére választhat, hogy melyikük ágyába bújik. Sheen szinte minden műsorban elmondja, hogy mennyire királyul érzi magát a bőrében, és amikor megkérdezték tőle, hogy milyen szóval írná le magát, annyit mondott: "grandiózus". A lányok még a gyereknevelésbe is besegítettek, míg a bíróság kedden el nem vette ikerfiait a színésztől.

  • Az ENSZ bocsánatot kért Oroszországtól
    2011-03-02 23:01:37

    Bocsánatot kért Fehéroroszországtól szerdán az ENSZ békefenntartási ügyekben illetékes főtitkár-helyettese, és elismerte, hogy hamisan vádolták meg Minszket egy olyan fegyverembargó megsértésével, amelyet az ENSZ rendelt el.

    "Az információ téves volt, ezért találkoztam Fehéroroszország képviselőjével, és bocsánatot kértem az okozott kárért" - közölte Alain Le Roy, a világszervezet kéksisakos katonáinak a főnöke.

    Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár az embargó "igen súlyos megsértésével" vádolta meg a hét végén Fehéroroszország. A vádat egy helyszíni ENSZ-jelentésre alapozta, amely szerint Minszkből harci helikoptereket és egyéb hadieszközöket küldtek az elefántcsontparti konfliktusban érintett egyik félnek. A fehérorosz vezetés azonnal cáfolta a hírt, de a főtitkár a Biztonsági Tanács sürgős összehívását kérte a helyzet megvizsgálására.

    New York-i sajtótájékoztatóján Le Roy magára vállalta a felelősséget a tévedésért, beismerte, hogy "nagyon rosszul jön a számukra", és vizsgálatot ígért.

    Fehéroroszországot a napokban megvádolták azzal is, hogy a líbiai rendszernek szállít fegyvert a tilalmak ellenére, de kiderült, hogy a szóban forgó szállítmányt még jóval a líbiai embargó elrendelése előtt küldte.

  • Lezuhant egy francia vadászgép
    2011-03-02 23:00:59

    Lezuhant a francia légierő egyik Mirage 2000 típusú vadászgépe szerdára virradóra Közép-Franciaországban. A Mirage eddig ismeretlen okokból csapódott földbe egy mocsaras vidéken. A vadászgép ütötte kráter azonnal feltöltődött vízzel. A folyadék kiszivattyúzása egészen estig elhúzódott. A vadászgép egy része a baleset során hamuvá égett.

    A kráter környékén emberi maradványokra bukkantak - mondta el Olivier Quérard államügyész. Összehasonlító DNS-vizsgálat során derítik ki, hogy a harmincas éveikben járó eltűnt pilótákról van-e szó - tette hozzá.

    A hatóságokhoz nem érkezett be automatikus vészjelzés, amelynek a katapultáláskor azonnal működésbe kell lépnie. A tapasztaltnak számító személyzet éjszakai körülmények között gyakorolta a mélyrepülést, amikor a gép lezuhant. A vadászgép egy északkelet-franciaországi támaszpontról indult útnak.

Szavazás

Tetszik az oldal?
Nem
Igen
Asztali nézet